
Olvasd el vagy hallgasd meg a következő igeszakaszt
1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.
2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!
5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!
6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza.
7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra!
8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek!
9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.
10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt:
11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa.
12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.
Saját szavaiddal, most pár percben, mond el a történetet. Hangosan is elmondhatod, vagy le is írhatod. Ha nehéz visszaemlékezni a történetre, akkor olvasd el újra, vagy hallgasd meg ismét.
Amikor úgy érzed már jól ismered a történetet, akkor egy kis ideig gondolkodj rajta vagy válaszold meg a következő kérdéseket
Get Discovery Bible Studies on your phone
Discover copyright ©2015-2026 discoverapp.org
Revised Hungarian New Translation © Hungarian Bible Society, 2014. www.bibliatarsulat.hu Audio: ℗ Hungarian Bible Society, 2016